Bitang erős lett a Windows 10 vírusirtója!

A Microsoft legalábbis nagyon elégedett vele, mivel Windows Defender több vírusellenes célprogramot is felülmúlt a legújabb független tesztekben. A Windows Defender teljesítménye jelentősen nőtt a legfrissebb vírusellenes tesztek alapján, és a Microsoft nem is mulasztotta el a lehetőséget, hogy ebből az alkalomból az egekbe dicsérje a Windows 10 alapértelmezett vírusirtóját. A tesztek valóban azt mutatják, hogy a Windows Defender több területen a célprogramoknál is jobban teljesít. A védelem kategóriájában például egészen magas osztályzatot ért el, mivel a kétezer vírusmintából csak kettőt engedett át a szűrőjén. Így a lehetséges 6-ból 5,5 pontot kapott. Sőt, a Microsoft szerint a Windows 10 felhasználók a két hibás észlelés ellenére is teljes mértékben védettek, hála az operációs rendszer összevetett biztonsági arzenáljának.

A cég azt állítja, hogy a program valójában még annál is jobb, mint amit a számok mutatnak. A Microsoft Windows Defender Security Intelligence csapata ugyanis tesztelte azt a két mintát, amit tesztek szerint elhibázott a szoftver, és megállapította, hogy a rendszer más elemei ezeket a vírusokat is kiszúrták, és hatástalanították.
Forrás: computerworld.hu